Megújult gyermekintézmények

Szeptember 27-én, bensőséges hangulatú ünnepség keretében adta át a gyermekeknek és szüleiknek az  Ákombákom Tagóvoda és a Minimanó Bölcsőde (Visegrádi köz 4.) teljes körűen felújított közös épületét és játszóudvarát dr. Tóth József polgármester.

 

 

 

Mint az eseményen elhangzott, az udvar modernizálása mellett a 733 négyzetméter alapterületű extenzív zöldtető is megújult, illetve új szigetelést is kapott a villámvédelmi, valamint az esővíz-elvezető rendszer átalakításával együtt. Az óvodai és bölcsődei játszóudvar felújítására 394,7 millió forintot fordított az önkormányzat. –A tíz éves jubileumra, születésnapi ajándékként készült el az óvoda és a bölcsőde új játszóudvara. A gyermekek harmonikus neveléséhez elengedhetetlen a mozgáskultúra fejlesztése, ami az egész személyiség fejlődéséhez jelentősen hozzájárul – mondotta dr. Tóth József, aki egyúttal köszönetet mondott a felújítás tervezőjének, kivitelezőjének, és az intézmény valamennyi munkatársának, akik segítették a munkálatok sikeres befejezését.

 

 

 

A felújítás során műfüves focipálya, közlekedési park, süllyesztett trambulin, homokozók, valamint olyan játszóelemek is kialakításra kerültek, amelyek a gyermekek fejlődését elősegítik, ilyenek például a kiskertek, a mezítlábas ösvény, a magas ágyások és a bogárhotel. A játszóeszközök eséscsillapító burkolatot kaptak, amelyek könnyen tisztán tarthatók, esztétikusak és fokozott biztonságot adnak a gyermekeknek.

 

 

 

A bölcsődei udvaron több zöldfelületet alakítottak ki, a kerítés mellé évelő cserjéket és fákat telepítettek, gyógynövényes kertet létesítettek, és a kert berendezése komposztálóval egészült ki. A forró nyári hónapokra gondolva a bölcsődéseknek való játszóeszközök mellé mindkét bölcsődei egység számára külön pancsolási-fürdési lehetőséget is kialakítottak, s két külön, árnyékolással ellátott homokozó is létesült a gondtalan kikapcsolódáshoz. Ismeretes, hogy a Lendületben 2.0 önkormányzati ciklusprogram a kiemelt feladatok között jelölte meg az önkormányzati intézményhálózat tervszerű felújításának folytatását. Mint dr. Tóth József polgármester elmondta, ezekben a napokban már a jövő évi önkormányzati költségvetés készítésének az intenzívebb fázisában vagyunk. Azt ígérhetem – mondotta a polgármester,  hogy folytatjuk az óvodák, bölcsődék korszerűsítésének programját, más megszorítások, további pénzelvonás, plusz kiadások nem akadályozhatják meg tervezett célkitűzéseink megvalósítását.

 

 

 

 

Képgaléria