Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat szociális intézménye
Akadálymentes változat

Keresés

2019. November
HKSzeCsPSzoV
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30

Mindenki karácsonya2017.05.11

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzata – a polgármesteri hivatal Szociális osztályának és intézményeinek szervezésében – december 20-án, a Vasas SC Fáy utcai sportcsarnokában látta vendégül a kerület lakóit Mindenki karácsonya című ünnepi rendezvényén. Az érkezőket a csarnok szomszédságában felállított sátraknál forralt borral fogadták a rendezők, és a messze szálló fahéj és szegfűszeg illat régi karácsonyok és disznóölések emlékét idézte… A csaknem zsúfolásig telt sportcsarnok közönségét a Szociális osztály vezetője, Karácsonyi Magdolna köszöntötte, majd a kerület polgármestere, dr. Tóth József mondott ünnepi beszédet.

A polgármester az elmúlt esztendőről szólva felidézte az önkormányzat munkájának fontosabb állomásait, és örömét fejezte ki amiatt, hogy a folyamatosan romló gazdasági környezet ellenére a helyi vívmányokat nem csak megőrizni, hanem fejleszteni is sikerült. Dr. Tóth József jókívánságokkal zárta beszédét: - Kívánom, hogy valamennyien boldogságban és szeretetben töltsék az ünnepeket, és a következő esztendőben is egészségesen, egymás iránt érzett felelősséggel eltelve, bizakodva  és jókedvűen élhessenek kerületünkben. Az eseményen Karácsonyi Magdolna és dr. Tóth József polgármester adták át a kerületi idős emberek klubjai között lefolytatott éves verseny első helyezettjének járó vándorserleget és polgármesteri pénzdíjat, amit az idén a Klub Kávézó csapata vehetett át. Képünkön középen a klub vezetője, Pákozdi Júlia, bal oldalon Benedek Erzsébet klubtag, jobb oldalon pedig Vargáné Molnár Erzsébet gondozónő látható.

A győztesek képviselői

Ezt követően a közönség Deli Kuroko Nahomi hegedűművésznő játékában gyönyörködhetett, majd Ungár Anikó bűvészműsora és Kapócs Zsóka Karády Katalin dalaiból összeállított egyvelege következett, amelyhez Gyarmati István zongorajátéka szolgáltatta a kíséretet. Az eseményen a kerület számos intézményének, gazdasági vállalkozásának, civil szervezeteinek képviselői mellett részt vettek  Szanyi Tibor országgyűlési képviselő, Holopné Schramek Kornélia alpolgármester, és a polgármesteri hivatal  számos szervezeti egységének munkatársai is.

 

 

 

Képgaléria