Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat szociális intézménye
Akadálymentes változat

Keresés

2019. Október
HKSzeCsPSzoV
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31

Programsorozat a kerékpáros kerületért2019.09.27

A kerületi önkormányzat első ízben 2012-ben szervezte meg a napjainkra meglehetősen népszerűvé vált bringás reggelit, amely az Autómentes Nappal, és az Európai Mobilitási Héthez kapcsolódó helyi eseményekkel együtt szerves részévé vált a Kerületi Környezetvédelmi-fenntarthatósági programnak. Ebben az esztendőben kétnapos, gazdag program várta a környezetvédelem ügye mellett elkötelezett, és az egészségesebb életmódért cselekedni sem rest XIII. kerületi polgárokat.

 

 

 

Az események sorát a szeptember 20-án megrendezett bringás reggeli nyitotta meg, amelynek keretén belül három helyszínen – a Jászai Mari téren, a Lehel Csarnoknál a Váci út és a Bulcsú utca sarkán és a Szegedi Úti Szakrendelő előtt – várták a Prevenciós Központ és a Szociális Szolgáltató munkatársai a rollerrel, kerékpárral, triciklivel, és más, emberi erővel vagy villanymotorral hajtott környezetbarát járművekkel óvodába, iskolába, munkába, vagy valamely más cél felé igyekvőket, hogy üdítővel, gyümölccsel, és friss péksüteményekkel tegyék emlékezetesebbé számukra ezt a kissé hűvös, de napsütéses reggelt.

 

 

 

Az események sorozata délután, a polgármesteri hivatal szomszédságában lévő Béke téren folytatódott, ahol a Prevenciós Központ, a BRFK XIII. Kerületi Rendőrkapitányság és a kerületi közterület-felügyelet szakemberei várták az érdeklődőket. A rendezvényen izgalmas, és helyben jutalmazott kvízjátékok, akadálypálya, kézműves foglalkozások, és a Randevú a biztonsággal című közrendvédelmi-közbiztonsági projekt stábja gondoskodott a szabadidő vidám, de egyúttal tartalmas és hasznos eltöltéséről.

 

 

 

Az esti órákba nyúló program látogatói között a fiatalabb generáció képviselői voltak többen, ami egyértelmű bizonyítékát adta annak, hogy a mai iskolás korosztály érzékenyebb és érdeklődőbb a környezetvédelem ügyével kapcsolatban, mint az előtte járó, idősebb generációk.

 

 

 

A mindvégig jó hangulatú, izgalmas és érdekes program másnap, szeptember 21-én szombaton a XIII. Kerületi Lokálpatrióták Egyesülete és a Balassi Bálint Bajtársi Egyesület rendezvényével folytatódott, amelyen ezúttal is közreműködött a kerületi rendőrkapitányság, a kerületi közterület-felügyelet, az Angyalföld Polgárőr Szervezet, továbbá megjelentek a katasztrófavédelem, a fővárosi, az újpesti és a békásmegyeri kerékpárosok szervezeteinek, valamint  az önkormányzat képviselő-testületének reprezentánsai is.

A rendezvényt Erdős László nyugállományú honvéd ezredes, a lokálpatrióták egyesületének alelnöke, a Balassi Bálint Bajtársi Egyesület tagja nyitotta meg, majd Borszéki Gyula alpolgármester lépett a mikrofonhoz.

 

 

 

Borszéki Gyula az Autómentes Nap résztvevőit üdvözölve emlékeztetett arra, hogy a kerület önkormányzata hosszú évek óta elkötelezte magát a környezetvédelem ügye mellett, amelyhez hozzá tartozik a kerékpáros közlekedés népszerűsítése, feltétel rendszerének folyamatos fejlesztése is. –Megszámlálhatatlan kerékpártámasz, mintegy húsz kilométer hosszúságú kerékpárút szolgálja a kerékpározás ügyét kerületünkben – mondotta az alpolgármester, aki biztosította az egybegyűlteket arról, hogy a kerékpáros infrastruktúra fejlesztése a jövőben is töretlenül folytatódni fog.

 

 

 

Dr. Paál Péter György rendőr ezredes, a BRFK XIII. Kerületi Rendőrkapitányság vezetője az Autómentes Nap alkalmából a közlekedésbiztonság fokozásának jelentőségére hívta fel a jelenlévők figyelmét, majd említést tett arról, hogy a kerületi rendőrkapitányság is beszerzett néhány kerékpárt, amellyel a közterületi járőrözés hatékonyságának további növelését kívánják elősegíteni. Dr. Paál Péter György rendőr ezredes végezetül felhívta az egybegyűltek figyelmét kerékpárjaik rendőri regisztrációjának lehetőségére és jelentőségére: mint elhangzott, kerületünkben az utóbbi években egyetlen, a rendőrség által regisztrált kerékpár ellopásáról sem érkezett bejelentés.

A rendezvény megnyitója a Balassi Bálint Bajtársi Egyesület elnöke, Simon Béla nyugállományú honvéd ezredes szavaival zárult, aki a jelenlévők üdvözlését követően jó hangulatú, és balesetmentes kerékpározást kívánt mindazoknak, akik vállalkoztak a szervezők által kijelölt 14 kilométeres táv megtételére.

Erdős László nyugállományú ezredest, az esemény egyik szervezőjét a megnyitó után arról kérdeztük, hogy mi késztette a szervezőket az Autómentes Nap hagyományos, Kárpát utcai helyszínének megváltoztatására?

 

 

 

–A Lokálpatrióták Egyesülete és a Balassi Bálint Bajtársi Egyesület immár nyolcadik alkalommal rendezi meg az Európai Autómentes Nap alkalmából ezt a kerékpározást népszerűsítő programot. Az elmúlt években valóban a Duna korzón, a Kárpát utcai játszótér mellett vártuk az érdeklődőket, ám az a tény, hogy az önkormányzat ebben az esztendőben – a Prevenciós Központ közreműködésével – itt, a Béke téren önálló rendezvényt szentelt az Autómentes Napnak, minket is arra késztetett, hogy csatlakozzunk a programhoz, és ezen a központi helyen várjuk az érdeklődő kerékpárosokat egy közös út megtételére. Mivel nincs előzetes regisztráció, nem lehet előre megmondani, hogy pontosan mekkora lesz a résztvevők száma: de bízom abban, hogy sokan elfogadták meghívásunkat.

 

 

 

Az elhangzottakat követően a rendezvény résztvevői próbára tehették ügyességüket a polgármesteri hivatal parkolójában kiépített kerékpáros akadálypályákon, regisztrálhatták kerékpárjaikat a kerületi rendőrkapitányság munkatársaival, feltehették kérdéseiket a jelenlévő közlekedésbiztonsági szakembereknek, majd a rendőrség és a közterület-felügyelet közreműködésével letekerhették a már említett 14 kilométeres távot, amely a Váci út és a Lehel út érintésével lehetőséget adott a kerület nevezetes pontjainak megtekintésére.

 

 

 

Mindazok, akik teljesítették a kijelölt útvonalat, emlékül egy-egy jelvényt kaptak: a távot legrövidebb idő alatt, a közlekedési szabályok betartásával leküzdő első három kerékpáros jutalma egy-egy pazar serleg volt, amit ünnepélyes körülmények között vehettek át az arra érdemesültek.

Felvételeink a kétnapos rendezvénysorozat emlékezetes pillanatait örökítik meg: tekintse meg galériánkat.

 

Képgaléria