Rajzpályázat – az ünnep jegyében

Már csak alig néhány napot kell aludnunk addig, hogy ismét felcsendüljenek a kerület utcáin és terein a Mikulásjárat lokomotívjának csengettyűi, és minden szófogadó, és a kelleténél talán egy kicsit pajkosabb gyermek is találkozhasson a nagyszakállú, jóságos Mikulással és krampuszaival. Mi mással lehetne hasznosabban eltölteni az örömteli napig hátralévő időt, mint a Prevenciós Központ rajzpályázatán történő indulással?

A Prevenciós Központ Tüzér utcai bejáratának előterében mesebeli, piros színű ládikó fogadja az érkezőt. A ládikó rendeltetéséről Szedmák Esztertől, a Previ ifjúsági referensétől kértünk tájékoztatást.

Ismeretes, hogy az idei karácsonyi ünnep egy kicsit más lesz majd, mint amit az elmúlt években megszoktunk. Már tudható, hogy ebben az esztendőben takarékossági okokból elmarad a főváros díszkivilágítása, és a családok többsége is a korábbinál szerényebb ünneplésre készül. Örömmel mondhatom, hogy az adventhez kapcsolódó kerületi ünnepi események ezúttal sem maradnak el: folyamatban van a népszerű Mikulásjárat előkészítése, és az önkormányzat a tavalyi, kényszerű kihagyás után ismét megrendezi a Mindenki karácsonya című ünnepi eseményt.

A Prevenciós Központ az ünnepi várakozás tartalmasabbá tétele céljából, a Mikulással együttműködve, rajzpályázatot hirdetett a kerületben élő 3-12 év közötti életkorú gyermekeknek, Mikulás témában. Szabadon szárnyalhat a képzelet, mindössze annyit kérünk a gyerekektől, hogy az A4-es méretű rajz témaválasztása valamilyen formában kötődjön a Mikuláshoz. A kész rajzok hátoldalán fel kell tüntetni az alkotó nevét, életkorát, és elérhetőségét: ez lehet e-mail cím, postai cím, vagy telefonszám is.

A pályaműveket november 21. napján, 16.00 óráig lehet benyújtani, a Previ bejáratának előterében elhelyezett piros ládikóba történő bedobással.  Fontos, hogy a beérkezett pályaművekből az intézmény aulájában nyilvános kiállítást rendezünk. A pályázat eredményének kihirdetésére december 5-én, a Previ facebook oldalán közzétett időpontban kerül majd sor. A legjobb rajzok díjazása két korcsoportban: 3-tól 7 éves-, és 8-tól 12 éves korig, az első öt-öt helyezést elérő gyerekek megjutalmazásával történik majd, fejenként egy-egy húszezer forint értékű vásárlási utalványt kapnak, amit a Régió Játékboltokban lehet beváltani. Azoknak sem lesz okuk a szomorúságra, akik ezúttal kimaradnak a győztesen közül, hiszen minden pályázó jutalomcsomagot vehet át a Mikulástól!