Tanévzáró Previ Party

Június 20-án régen várt ünnepi eseménynek adott otthont a Prevenciós Központ parkja: a Tanoda diákjai jókedvű, felszabadult programmal búcsúztak a 2023/24. évi tanévtől, amely örömeivel és szomorú pillanataival, sikereivel és nehézségeivel együtt újabb, fontos lépést jelentett a felnőtté válás útján…

Az intézmény munkatársai ezúttal is elkövettek mindent annak érdekében, hogy a fiatalok számára a lehető legemlékezetesebb lehessen ez a nap: a Previ Stúdió műsorán szereplő zeneszámokat ezúttal az Ifjú Polgárőrök képviselői válogatták, a rendezvény egész ideje alatt serény kezek keverték a különböző zamatos gyümölcsökből összeállított frissítőket, és egyetlen percig sem volt hiány frissen készült pattogatott kukoricából sem…

A Previ Garden Party jó alkalomnak bizonyult arra, hogy a Tanoda kebelében működő képzőművész szakkör tagjai bemutassák új munkáikat a tanév végét ünneplő diákseregnek. Az alkalmi kiállítás képein a hétköznapok eseményei mellett már megjelentek a vakáció eltöltésére vonatkozó elképzelések, tervek, és újra megelevenedtek régen elmúlt szünidők emlékezetes pillanatai is.

A sokféle kikapcsolódási lehetőség közül ezúttal is többen választották a kézműves foglalkozást, de egy percre sem maradtak kihasználatlanul a csocsó és a biliárd asztalok, repült a tollaslabda, és rendszeresen körbepattogott a szünidőt ünneplő fiúk között a megunhatatlan focilabda is.

A program előre haladtával nagy üdvrivalgás fogadta a megrakott tálcákon érkező zsíros kenyereket: nincs az a kulináris alkotás, ami lelökhetné a trónjáról ezt a nagy múltra visszatekintő, és egészen bizonyosan szép jövő előtt álló party csemegét. A rendezvényen nyilvánvalóvá vált, hogy nincs senki a megjelentek között, aki akár egyetlen könnycseppet is hullatott volna a most lezárult tanév miatt. Viszont többen is akadtak, akik már a június 24-én hétfőn induló Previ Vakáció programjai felől érdeklődtek. A nyári táborozással kapcsolatos tudnivalókról hamarosan honlapunkon is tájékoztatjuk az érdeklődőket.

Képeink a tanévzáró Previ Party hangulatát idézik: tekintse meg galériánkat!

 

Képgaléria