Prevenciós Központ
Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat szociális intézménye
Normál változat

Menü


Köszöntjük honlapunkon!

 

December 6-án, Miklós napján a Prevenciós Központból ebben az esztendőben is útra keltek a sokféle édességgel megrakott, az ünnepi alkalomra szépen feldíszített Mikulás járatok, hogy a délelőtti órákban mosolyt csaljanak az önkormányzat bölcsődéinek és az idősek klubhálózata látogatóinak arcára, délután pedig zeneszóval, szaloncukorral, és egy-egy jó szóval emlékeztessék a hazafelé tartó kerületi lakosokat a karácsony közeledésére.

Kellemes meglepetésben lehet részük mindazoknak, akik ezekben a napokban bármely okból a Prevenciós Központban járnak: az intézmény aulájában már ott áll a gyönyörűen feldíszített karácsonyfa, az oszlopokon és a falakon az ünnepet idéző díszítés ragyog, és a falakon látható festményeknek és a karácsonyi installációknak köszönhetően a folyosókon is elkíséri a látogatót az adventi hangulat.

Figyelemfelhívás!

Figyelemfelhívás! Önkormányzat által biztosított utalványok igénylése még egy hétig!  Elektronikusan, továbbá a Lehel Csarnokban november 27. napjától lehet személyesen intézni  december 4 napjáig, reggel 7:00 órától a Csarnok nyitvatartásáig. Partnerkártyával rendelkező öregségi nyugdíjasok alanyi jogon, aktív korúak szociális rászorultság alapján, ha a háztartásban az egy főre jutó jövedelem 171 000,- forintot nem haladja meg. ...

A ReBolt Közhasznú Nonprofit Kft., ismertebb nevén Cseriti évek óta segíti a velünk kapcsolatban álló családok életét a „Felöltöztetünk egy családot” programjával. Sándorfi Gergő, a XIII. kerületben működő Cseriti fenntarthatósági és szociális bolthálózat ügyvezetője az ünnepek közeledtével felkeresett minket. A  Család -és Gyermekjóléti Központ részére felajánlott öt, egyenként 20.000 forintos karácsonyi ajándékutalványt, melyet...

November 24-én, nagy bulival ünnepli a Prevenciós Központ egyik legnépszerűbb szolgáltatása, a Previ Stúdió létrejöttének tízedik évfordulóját. A stúdió megszületésének körülményeiről, az elmúlt évtized emlékezetes eseményeiről Pál Attila stúdióvezetővel, a Prevenciós Központ utcai és lakótelepi szociális munkásával, az Angyalföld Polgárőr Szervezet tagjával, az Ifjú Polgárőrök mentorával beszélgettünk.

A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége november 20-án megrendezett ünnepélyes konferenciájának keretében, a Belügyminisztérium Márvány Aulájában adták át a 2023. Évi Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok Program címmel meghirdetett pályázat nyertes pályaműveiért odaítélt elismeréseket. A Prevenciós Központ, "Érdekel? Van választásod merre indulsz!” című, a legjobb gyakorlatok egyikének bizonyult pályázatával nyerte el a TÖOSZ elismerő oklevelét.

Tegyük szebbé együtt a karácsonyt! mottóval, a tavalyi, nagyon sikeresnek bizonyult cipősdoboz akció folytatásaként az idén is megrendezi a Prevenciós Központ karácsonyi adománygyűjtő akcióját, amelynek keretében a kerületben működő vállalkozásoktól, gazdasági társaságoktól, és a kerületi lakosságtól várnak adományokat a szükséget szenvedő és rossz anyagi körülmények között élő családok számára.

Azt követően, hogy az UNESCO tagállamai 1995. november 16-án közös nyilatkozatban fogadták el a tolerancia alapelveit, az Egyesület Nemzetek Szervezetének Közgyűlése november 16-át a Tolerancia nemzetközi világnapjává nyilvánította. A világnap tiszteletére a Previ Főző november 15-én megtartott foglalkozását a tolerancia témakörének szentelte.

November 9-én, a Radnóti Miklós Művelődési Központban került sor a 2023. évi Szociális Munka Napja alkalmából megrendezett ünnepi eseményre, amelynek keretében köszöntötték az önkormányzat szociális intézményeinek dolgozóit, és szakmai elismeréseket – közöttük az Év Szociális Munkása vándordíjat – adtak át a területen kimagasló munkát végző szociális munkásoknak.        Az ünnepség résztvevőit és a...

Nyereményjátékkal is ösztönözzük kerületünk lakóit a környezettudatos közlekedésre. Gyalogos, bicajosok, rolleresek és tömegközlekedők nyerhetnek például belépőket a Dagály fürdőbe vagy sportszerutalványokat. November 1-én induló nyereményjátékunk lényege, hogy a kerékpárral, rollerrel, gyalog vagy tömegközlekedési eszközzel megtett és dokumentált utazásokkal a frissen fejlesztett Step2Stop mobilapplikációban pontokat gyűjthetnek kerületünk...

Archív lapok